Természetesen a Star Ferry-t választottam, a felső fedélzetet, ami vicces módon légkondicionált :) Az út kb 5-8 perc, de végig csodás kilátás nyílik a szigetre. Jöhettem volna metróval is, de az első tizen-huszon átkelést az ember biztosan komppal teszi meg :)

Érdekes, hogy a víz szépnek és tisztának tűnik, fürdeni benne mégis életveszély, annyira szennyezett... Kína...csóválják a fejüket a helyiek. A nagy testvér ugyanis simán beleengedi az ipari- és egyéb szennyvizeit a tengerbe...

A túloldalról vicces látvány tárul elénk: a Bank of China és a HSBC tornyai között félúton, egy kisebb felhőkarcolónyi felületen izmos fekete férfi pózol, Calvin Klein alsóban :))



 

Ideát is hatalmas épületek, óriási forgalom, még szerencse, hogy külön folyosórendszer épült a gyalogosok számára, magasan az utak felett, melyek összekötik az egyes tornyokat:


 

A HSBC előtt merészkedek a földre, íme, tessék, ez itt a Centrál:


 

Azért még mindig megdöbbentő, hogy az egyik sarkon befordulok és hoppá, mit látok, a Bank of China tornyát, közvetlen közelről.



 

Ezt csak a pontos méretarányok miatt... ;))


 

Az a jó Hongkongban, hogy minden viszonylag közel van, sétálva is hamar elérhető -  a Peak Tram állomás is, rögtön a kanyar után:


 

A csúcsra felvezető siklót egyetlen acélkábel vontatja fel a hosszú és hihetetlenül meredek pályán. Állítólag még sosem történt baleset az 1888-as üzembe helyezése óta, komolyabb zavar is csak akkor állt be a működésében, amikor a 60-as években egy erős esőzés vagy tájfun nyomán a víz mindenféléket sodort a pályára. Natessék...

 

Az út kevesebb, mint 10 perc, de az ember végig az ülésbe és az ablakra szegeződik. Az, hogy meredek a pálya, az nem kifejezés!! Csináltam (volna) videót az útról, de persze az elemek pont akkor merültek le. Mire végeztem a kicserélési-művelettel, már fel is értünk.

 

A csúcsra felérve mi más fogadna, mint egy sokszintes épület, plázabelsővel. Sőt, igazából a hegy legteteje nem is látogatható, távközlési antennák ékesítik, szépen körbekerítve. Sebaj, a kilátó épülete is megteszi! Ravasz módon az ember csak megy, megy felfelé, majd mielőtt kilépne az utolsó ajtón, közlik vele, hogy akkkor 20 dollár lesz. Persze senki nem ellenkezik, de ravasz a dolog! Olyan érzésem van hirtelen, mintha otthon lennék ;)))
A látvány persze minden pénzt megér! Az ember percekig szólni sem tud, csak néz, néz és néz maga elé, alá és körbe, a városra, a szigetre és a félszigetre:










 

Az Old Peak Road kiváló egy kellemes sétára, innen is csudaszép képeket lehet készíteni, illetve ezen érhető el az oroszlános kilátó is:






 

Van itt még egy kis zsibvásár is, mindenféle kacattal, illetve egy riksás bácsi. Ez azért érdekes, mert állítólag összesen 7 darab riksa maradt egész Hongkongban, s ezek sem közlekedési célt szolgálnak, hiszen a tulajdonosaik olyan öregek, hogy az első sarok után holtan rogynának össze. Ezt a kedves öregurat is csak fotózni lehet, pénzért, mármint beülni hozzá és a család kattoghat, de szegény annyira körülményes és lassú, az éppen beszállni készülő amerikás nénivel együtt, hogy inkább kikerülöm őket és továbbmegyek :)) Majd legközelebb beülök, főleg ha lesz, aki megörökítse...




 

Nézelődés, hüledezés, ámulás után vissza a tram-hoz, majd le a Centralba ééés megdöbbentő, ha azt mondom, hogy utamat egy kis botanikus kert látogatással folytatom!? :))

A reklámtevékenység kitűnő, szó ami szó. A turista meg jól bekajálja, hogy majd de jó is lesz, és megy és keresi és keresi és keresi.... Szemfüles árusok lecsapnak és papírt adnának el, hogy írjad gyorsan, csak előbb fizessél, még gyorsabban.

Nem látom a híres fát, így papírt sem veszek. Az árus ideges, nem érti, kiabálni kezd. Én sem értem. Égy új építésű terület közelében állok, körülöttem fura táblák, rajtuk papírfecnik, de a fát sehol sem látom. Pedig a könyv azt írja...

Az árus tovább erősködik. Ez a wishing tree? kérdezem. Sumákol, nem válaszol. A lényeg, hogy vegyek kívánságpapírt. Vagy füstölőt, most már az is jó, csak vegyek már. Vagy valamit, mindegy...

Kamu a dolog, bánom a kitérőt, visszaindulok. Ekkor látom meg a FÁT. Egy összeroskadni készülő sima, üres, öreg fát. Nincsenek rajtaragadt kívánságlevelek!! Csalódás és kamu-feeling, igazi kínai gagyi... :(

... de a Kandoorie Farm és Botanikus Kert, na az aztán az éden bejárata!!! A könyv hanyagul annyit közöl róla, hogy a kert a környezet megóvásának és a környezetvédelem központjának számít az Isten háta mögötti településen. Jaa és van pillangóház meg szarvasmenedék...mondjuk szarvast pont nem láttam...

A park bejáratától nem messze organikus ökokertet működtetnek a filipínó és hakka kertészek, de ők locsolják a kicsit távolabb fekvő részeket is. továbbá van állatfigyelő ház, ahonnan feltűnés nélkül megfigyelhetők a macskák, madarak, majmok, hüllők, stb. Kvázi az ember van bezárva, az állatok pedig szabadon. Frappáns megoldás. A csoda aztán kicsit még magasabban kezdődik, ott, ahol az átlag turista hangja és nyoma elvész.

Hogy miért indultam útnak a meredeken felfelé ívelő úton, egy szál balerinacipőben, fél üveg meleg Coca-Colaval felszerelkezve, teljesen felkészületlenül, arra nem nagyon tudok más választ adni, minthogy vonzott a táj. Merthogy az ember lélekzete nem csak az emelkedőtől és a klímától (40 fok, 80% páratartalom), de a látványtól is elakad. A buja, érintetlen növénytakarón át csodás kilátás nyílik a környező hegyekre, a kis szigetekre, Hongkong szigetre, a párába/ködbe burkolózó városra. A csúcs felé köves út is vezet, de vadregényes ösvényeken, lépcsős, sziklás csapásokon is elérhető. A hiányos tájékoztatásnak hála kevés a látogató, így tényleg egyedül marad az ember a környezettel, valamennyi illatával, állatával és hangjával...

...éés ha a légszomjtól, vádligörcstől, szomjúságtól már lépni sem tud az ember, a következő kanyarban feltűnik Mr. Donnie és Ms. Duffi, illetve néhol a park dolgozói is felvesznek, s levisznek a kijáratig:

Még tegnap este összeírtam, hogy mit szeretnék ma megnézni: Vasútmúzeum, Kandoorie farm, wishing tree, Nemzeti Örökség Múzeuma, Wong Tai Sin templom, Chi Lin zárda, de a megvalósításban épp csak a feléig jutottam. Viszont bizton állítom, hogy olyan csudát, mint én ma, ritkán lát az ember!! Ezúton is és újra köszönet Raymondnak, a reptéri idegennek, aki maradásra ösztönzött!!

A nap átlagosan indult: álmos ébredés, reggeli a Délifrance-ban, indulás vonattal Tai Po-ba. A város régen kiemelt jelentőségű piac volt, a vonatmegálló neve még ma is Tai Po Market. Az útikönyv szerint nosztalgiából és a Vasútmúzeum miatt megéri a városka azt a 10 dollárt, amibe a jegy kerül, s amúgy is útbaesik Plover Cove felé. Az öbölbe végül nem jutottam el, s a vasutas múzeum sem hozott annyira lázba...

Ma csodára akadtam: egy hely, ahol ki vannak írva angolul is az étkek nevei!! Biztosan van több ilyen is, én erre most először lettem figyelmes, bár azt hiszem az olvasottak alapján a jövőben akármilyen nyelven is ki lehet írva a megnevezés, akkor sem eszem semmit. Biztos amit tuti! Jaa és Délifrance forever!!

• libabelsőség-ragu
• sült galamb
• sült kacsanyelv
• hirtelen sütött disznóbél
• sült malacagyvelő
• cápauszonyleves

Meglehet, hogy néhol pontatlan a fordítás, akár az ő, akár az én részemről, de akkor is... A másik észrevétel, ami már sokkal korábbi keletű, hogy szinte mindent megsütnek, lehetőleg bő olajban. Már önmagában ettől elmegy az étvágyam, a fenti kaják hallatán pedig még hányingerem is támad. Bocsánat, sosem tagadtam, hogy fenemód finnyás vagyok...

Szó ami szó, megéheztem. És ha őszinte akarok lenni, akkor igenis vannak finom illatok is az utcán, csak hát ki tudja minek. Mármint, hogy melyik ételnek. Próba cseresznye alapon megálltam annál az árusnál, ahol már máskor is - igaz csak távolról - szimpatikusnak találtam a kínálatot. Bár ne tettem volna!! :) A kiszolgáló személyzet éppen leves készített az előttem állónak, egészen pontosan egy ollóval szabdalt mindenféle levesbetéteket a lébe: növényt, polipkart, fekete halféleséget, amit már Filippínóföldön is láttam, marhagyomor-szerű cuccot és ki tudja mit még. Illetve elém tárultak a frissensültnek valók, még nyers állapotban, épp csak nyársra tűzve... áááááááá.... gyorsan kifordultam a sorból....

Két sarokkal odébb viszont megtaláltam az igazit! Délifrance. Hangulatos kis kávézó hatalmas üveg ablakokkal, európai magazinokkal. Croissant, szendvicsek, friss hosszú kávé, omlett, napi két féle leves és pár tésztaétel. Ennyit tud a hely, de a mini adag Minestrone-jellegű leves és a sonkás-gombás linguine  után teljesen az élet császárának érzem magam. Még nem tudom pontosan, hogy mit csinálok holnap, de a kaja-kérdés nem kérdés többé. Ezennel véget ért az ázsiai éhezésem :))

Egyébként érdekes az árazás itt is, kíváncsi vagyok vajon alkudni például lehet-e :)) Szóval ha kérsz egy tésztaételt, az 38 HKD. Eddig OK. Ha 14 és 18 óra között kéred, 28 HKD-ért még egy levest is adnak hozzá, vacsoraidőben viszont újra 38 HKD az árfolyam. A 3dl-es dobozos Pepsi viszont mindig 10 HKD, a narancslé meg már 22!! Ki érti!?

Imádom a parkokat, a zöld területeket, ez a hely meg kifejezetten áldásos: a rengeteg növénytől és a tavaktól a levegő friss és hűvös. Délutánra mondjuk már itt is sok az ember és a bosszantó bogársereg... mondjuk épp a susnya közepén ücsörgök egy padon.

A szomszédban található a Kowloon-mecset, "rendes" nevén a Jamia Masjid Islamic Centre, a helyi muzulmán közösség legnagyobb gyülekezőhelye (1). Sajnos olyan gyaur kutyákat, mint én vagyok, nem engednek be, még cipő nélkül sem.

2. Örök szerelmem jeléül csináltam ilyen cuki kis utazós-emlékezős képet magamról, meg a parkról (persze mások is belepofátlankodtak, de Hong Kongban örüljön az ember, ha csak ennyien látszanak :) )

Azt hiszem nem említettem, hogy TST a fényűzés egyik hongkongi központja, illetve a kultúra is többé-kevésbé ide koncentrálódik, múzeumok formájában.

Itt található egyrészről a híres Golden Mile, ami igazából a Nathan Road egy szakasza, és a "golden" jelző helyett igazán kaphatta volna a "neon"-t is, hiszen üzletek hosszú soráról van szó. De itt kell keresnünk a Történeti, az Űrkutatási, a Képzőművészeti és a Természettudományi Múzeumot is. Nem árt tudni melyik napon tartanak zárva, és melyiken ingyenes a belépés ;)

Továbbá TST-ben van az elegáns The Sheraton, a The Excelsior, a Shangri-La lánc egyik tagja és a híres The Peninsula. Az útikönyvem így ír róla: "A Peninsula a luxus csúcsa. Ez a tiszteletre méltó szálloda úgy foglal helyet, mint egy öreg nagyasszony, aki gyönyörködik a szemközti Hongkong sziget szédítő látványában. Az olcsóbb szobák ára ott kezdődik, ahol a legtöbb luxushotel szobaárai véget érnek. Egy éjszaka a Peninsula lakosztályában körülbelül annyiba kerül, mint egy új autó. "

A vicces csak az, hogy a "nagyasszony" melletti épületben a YMCA székel, illetve a Chungking Mansions is csak pár saroknyira van  :))

1. The Sheraton

2. YMCA, nem a Village People-féle, hanem a Young Men's Christian Association ;)

3. ...és a "nagyasszony"

Ez az a hely, amiről szerintem már mindenki hallott. Mendemondák, legendák keringnek patkányokról, drogosokról, bűnözőkről, kegyetlen gyilkosságokról, amiket itt követtek el. Pedig a Chungking Mansions "csupán" egy bérlakásokból, olcsó hostelekből, boltokból, pénzváltókból és gyorsétkezdékből álló labirintus a csillogó Nathan Road-i luxus közepén, Tsim Sha Tsui szívében. Ugyanakkor valami más is van ott.

Nem vagyok kifejezetten félős típus, de egy kicsit összébb húztam magam, mikor beléptem a kapun. S azt is megvallom őszintén, hogy a fényképezőm és a szívem is kicsit gyorsabban kattogott, miközben mentem előre az egyenes úton, amiről igyekeztem nem letérni. Csak az alsó szintet jártam be, bár az épület 17 emeletes. Egyrészt csak két lift működik, s előttük meglehetősen hosszú sorok kígyóztak, másrészt meg ennyit is elegendőnek ítéltem meg. Tudom, tudom, vannak turisták, köztük magyarok is, akik jártak és éltek itt, de akkor is. Mindenkinél máshol van a tűréshatár. Ráadásul teljesen egyedül voltam...

Nehéz szavakba önteni azt a szag-, látvány- és hangélményt, ami a belépőt fogadja. A hely köztudottan központja a Hongkongban illegálisan tartózkodó afrikai és ázsiai bevándorlóknak: barna, sárga, fekete; nők és férfiak vegyesen, egyfajta sötét, a maga törvényei szerint működő, fülledt, vibráló orgiában. Mindenféle szagok és illatok: a melegben izzadt testek kipárolgásai, indiai curry illata, sistertgő olaj, kínai műanyagszag, füstölők és a mindenhol érezhető vietnámi balzsam illata. Sokféle nyelven kiabáló, énekelő emberek, csoszogó cipőtalpak, zene és némi tánc. Tiszta törzsi feeling, furcsa zűrzavar, de látni kell!

Csináltam pár képet, bár egy hatalmas néger, "a hely szelleme" rosszallását fejezte ki. Neki mindez így természetes; egy háztömbnyi gettó a luxus közepén... Bár ahogy a környéket elnézem, már nem sokáig lesz így... pedig ez is Hongk Kong...

Iszonyat meleg van, éget a nap és szomjazom. Az imént ettem meg életem legjobb fagyiját, extra drágának számító 29 HKD-ért, igaz ezért már törzsvásárlói - pontgyűjtő kártyát is kaptam, ha eleget nyalok, frequent user lehetek :)) Banán, illetve valami citromos ízorgia... eszméletlen finom volt!! És hozzá a kilátás...!! :))

Most Harbour Cityben ücsörgök egy napernyő alatt, s bámulom az óceánt. Állítólag ez a hely az emberek megfigyelésének is paradicsoma: egy összefüggő csillogó-villogó luxus bevásárlóközpont-óriás, ahol kiválóan nyomon követhető a gazdag hongkongi kínaiak pazarló életmódja.

Fél 3, ideje indulni, mert továbbra sem hoz lázba a plázázás. Ellenben a téren van még egy-két érdekesség, mint pl. a Clocktower, ami egykoron a KCR vasútvonal végállomását is jelentette, ma pedig gyönyörű sétaút vezet tőle a part mentén.

1. Clocktower nappal

2. És éjjel is, mert már nem bírok magammal, annnyira szépek az éjszakai képek...

A múzeumok bizonyos napokon zárva tartanak, egy jó részük kedden... ééés milyen nap van ma, mikor kultúrprogramot kívánnék? Sebaj :)

A panoráma lenyűgöző, a víz felől hívogató a páratlan kilátás, erre nagyon okos emberek ide építették a világ első ablaktalan épületét, a rózsaszínbe burkolt Kultúrális Központot. Nem itteni forrásból származik ugyan, de állítólag ez az épület a 20. század egyik nagy építészeti bukása. Ellenben viszont itt fedeztem fel hogyan készíthetnék közös képet a városról és magamról, egyedül :)

A csodás panorámán túl, a másik oldalon, Hong Kong pénzügyi és adminisztrációs központja terül el, acél és üveg kivitelben. A két part között a Star Ferry (Csillagkomp) közlekedik, illetve kiegészítő és főként szórakoztató jelleggel kisebb bárkák, csónakok és kalózhajó is ;) Emellett pedig átjuthatunk a szigetre vasúttal és metróval is. Igen, metróval, mert Hongkongban járatot fúrni még az óceán alatt is egyszerűbb, mint nálunk a Kálvin téren. És valószínűleg olcsóbb is. Metróépítési kurzust is tarthatnánk itt kis hazánk fiainak, nemcsak liftkezelőit... :S

1. A híres-hirhedt építészeti remekmű, a Kultúrális Központ, legalábbis egy darabja. Amúgy mutatós és érdekes lenne az épület, csakhát ablak nélkül...

2. A Képzőművészeti Múzeum, ahol mint később kiderült, olajfestményeket, litográfiákat, kalligráfiákat, ősi cserépdarabokat és különböző dinasztiák korából származó porcelánokat láthat az érdeklődő, bármikor, kivéve kedden :)

3. Kalózhajó érkezik Hong Kong szigetről

A Kowloon Park valódi üde színfolt a nyüzsgő nagyvárosban! Fák, padok, szobrok, szökőkút, jógázó emberek... Viccesek :) Talán illetlenség megbámulni őket, úgyhogy inkább megreggelizem.

Nem tudom említettem-e már, de Hong Kongban szinte minden sarkon van egy önkiszolgáló pékség, tele habkönnyű, változatos és finom árukkal. Mintha valahol azt olvastam volna, hogy nem egészen olyan gabonát használnak ezekhez, mint mi, vagy csak az eljárás más, már nem tudom, de a lényeg, hogy ezek a kis péksütik nagyon finomak. Igaz legtöbbjük édes, azért akad sós is, zöldséges meg húsos, nagyjából 6-10 HKD közötti áron. Viszont "rendes" innivalót nehéz szerezni, bár köztudottan válogatós vagyok. Coca-Cola elvétve van, light verzió meg főleg. Inkább a Pepsi termékek vannak, meg különféle jeges teák, mindenféle ízesítéssel. A minap vettem egy palackkal, ami konkrétan ihatatlan volt, s nem csak azért, mert nem tartalmazott semmiféle édesítőszert :) Gasztro-érdekesség, hogy a kínaiak nem, vagy csak alig-alig fogyasztanak tejet és tejtermékeket. Ellenben az édesség iránti rajongásuk szemmel láthatóan határtalan: a pékségek is kínálnak habos-babos tortaszeleteket, de cukrászda is rengeteg van, illetve a kisebb éttermekben létezik kifejezetten süteményes menü ajánlat: Egyél egy tetszés szerinti sütit, tortaszeletet, igyál hozzá teát vagy kávét, 30-40 HKD és boldogan mehetsz tovább! Ennek ellenére (még mindig) a vékonyabb, kisebb testalkatú emberek vannak többségben, bár a fiatalabb generáció tagjai között már látni egy-két McDonald's-os kaján, cukros üdítőn és vélhetően sütikén szocializálódott "példányt". Ejj, de szép kis társadalom-, és táplálkozás-elemzést sikerült összehoznom :))

Amúgy olyan nagyon jó itt, olyan nyugodt, hogy legszívesebben itt maradnék egész napra!!

1. Buja növényzet, valóságos oázis a felhőkarcolók között

2. Flamingók

3. Nem tudom mennyire látszik, de a távoli bácsi jógázik :) tudom, tudom, csúnya dolog megzavarni, de én ördögből vagyok félig ;)

Annyi minden mellett megyek el nap nap után, hogy ha mindent meg szeretnék örökíteni, akkor valami "ultrabrutál" adattározóra, -és rögzítőre lenne szükség, ami a szemem és az agyam által felfogott történéseket azonnal menti. Sajnos ilyennel momentán nem rendelkezem, viszont igyekszem legalább címszavakban hátrahagyni az olykor meglepő, megdöbbentő, furcsa, vagy egyszerűen csak érdekes és csodás tapasztalásaimat.

• Az utcai bevásárlóplatz-on több helyen is „élő műsor” van, amolyan TVShop, csak TV nélkül. Emberünk fejmikrofonban áll és mondja, mondja, mondja ékes kínai nyelven, hogy miért is kihagyhatatlan az ajánlata (feltételezem). Közben pedig bemutatót tart a termékről, szabad a kóstolás, próbálás, meg a vásár. Árulnak így ételt, kártyatartót, porszívót, vákuumos tárolózsákot, ruhát, bármit.

• Úgy látom, hogy Hong Kongban elég sok a házikedvenc, s a kiszolgálásukra is komoly figyelmet fordítanak: van számukra orvos, kórház; rendelő csak cicáknak, park a madaraknak, tolható kerekes kiskocsi ölebeknek, ha megfáradnának a sétában. A „nonplusultra” mégis a komplett hálószoba-berendezés, ebek számára. Ezt a csodát a szomszédos utcában láttam, egy üzlet kirakatába belesve, de sokáig nem is tudatosult bennem az eredeti funkció. Viszont minden este arra sétálok haza, a szállodába, s tegnap este láttam, amint a vásárló belepróbálta a blökit az ágyba :))

• Pár szó a triádokról, Mong Kok kapcsán. Még a repülőtéren ücsörögve döntöttem úgy, hogy a hongkongi tartózkodásom alatt Mong Kokban fogok lakni. Valamiért megtetszett a hely. Mikor megérkeztem, csak annyit tapasztaltam, hogy elég zsúfolt városrész, jópár hatalmas piaccal, rengeteg neonhirdetéssel és néhol meglehetősen meredek emelkedőkkel. Vidáman és bátran sétáltam az emberek között, mindenféle veszélyérzet nélkül. Az útikönyv azonban így ír Mong Kokról: " A túlzsúfolt Mong Kok a hongkongi triádok központja. A triádok a 17. században alakultak ki, ezek a titkos kínai társaságok voltak, akik megpróbálták helyreállítani a Ming dinasztia uralmát, miután a Manchus átvette a hatalmat. Bár az irodalom és a mozi romantikus képet fest róluk, a modern valóságot a bűnözés és a gyilkosságok jellemzik. Általában a turisták nem célpontjaik, tehát ne mulasszuk el megnézni Hongkongnak ezt az izgalmas negyedét." Naa, jól tudok választani!? ;)) Amúgy tényleg semmi vészest nem láttam, bár kétségtelen, hogy alaposabban tanulmányozva az embereket, láttam olyan alakokat, akikkel nem szívesen találkoznék sötét, eldugott sikátorokban, némi vajjal a fejemen, hiába voltak jólöltözöttek és első ránézésre mosolygósak ;)

• Számomra érdekes és szokatlan, de kétségtelenül logikus és effektív a liftek működési elve: a rendelkezésre álló liftek közül némelyik csak a páros, míg mások csak a páratlan számú emeleteket szolgálják ki. Tekintve, hogy az épületek általában magasak (szerintem 20 emelet a minimum), ez az elv racionális is, hiszen eleve megfelezi az egyes liftekre jutó utasok számát, annak függvényében, hogy hová tartanak. Azt hiszem el kellene hozni ide az otthoni házmesterünket, de a céges "facilities" csoportot is, lenne mit tanulniuk...

• Az angol örökség része a "balra tarts" szabály. Bal oldalon van a sofőrfülke a buszokon, villamosokon, a taxikban, amit még simán meg is lehet szokni, de az utcákon sétálva rendszerint rossz irányba nézek, jön-e onnan autó. Pedig a hozzám hasonló, gyengébb képességű turisták kedvéért, a burkolatra fel van festve szép nagy és kellőképpen feltűnő sárga színnel, hogy nézz balra, nézz jobbra. És persze angolul, nehogy félreértés legyen :)

• Szintén az angolok hagyatékai a városban közlekedő emeletes buszok és villamosok. Ez utóbbiak annyira nagyon kedves kis szerzetek!! És nem utolsó sorban pompás lehetőség és kilátás nyílik róluk a városra, szóval az  emeletre és nézelődésre fel! :)

• A liftekhez és az épületekhez kapcsolódik még, hogy a város telis-tele van hatalmas, magas épületekkel. Ezekben működnek a szállodák, a különböző hivatalok és létesítmények, de itt találhatók az átlag helybéliek lakásai is. Sima házat ritkán látni, főleg nem Kowloon környékén.

• Az emberek nagy százaléka visel szemüveget, szerintem legalább az 1/3-uk. Ennek megfelelően rengetek optika és szemüvegszalon üzemel. A kirakatban megtalálható valamennyi Európában is ismert, divatos márka és forma.

Szintén angol szokás az iskolai egyenruha. Szerintem nagyon helyesek az egyforma öltözetben, aminek színe az iskolának megfelelően eltérő. Vannak világoskékek, sötétkékek és rózsaszínek is, legalábbis velük találkoztam. A Pál utcai vörösingesek jutottak eszembe róluk :)

Egy csomó bolt árul édességeket, magokat, csonthéjasokat, aszalt gyümölcsöket. De ha az ember beljebb merészkedik az üzletbe, vagy csak alaposabban szemügyre veszi a kínálatot, olyan csudákat láthat, mint a szárított csirkezuza (szerintem az az volt!!), savanyított kígyó, sózott-szárított kukac, de van sárgásra-barnásra szárított-érlelt kacsa is a kirakatban. A bolt előtt meg kóbor macskahorda csorgatja a nyálát... még egy ideig ;))

Egyébként helybéli, hiteles forrás által megerősíttetett az eleddig városi legendaként közkézen forgó információ, miszerint a kínaiak igenis megeszik a kutya- és macskahúst. Fene a gusztusukat!!

Azt már említettem, hogy megérkezésem óta nehézségeim vannak a táplálékszerzéssel. Konkrétan nem tartanak semmi olyat, amit képes lennék öklendezés nélkül a számba venni. Na jóó, ez így azért túlzás, de a csudaédes péksüteményt már az első nap felénél untam. Ma pedig újabb gasztro-sokk ért: lelkesen sétálgattam utcáról utcára, amikor is megéreztem a friss, meleg vér szagát, némi beazonosíthatatlan „aromával” keveredve. Kicsit odébbvergődtem a tömegben és megláttam a szagok forrását. Az utca kellős közepén, a porban, koszban, 40 fokban szabadtéri hentes üzemel! Frissen vágják a csirkét, kacsát, ki tudja még milyen állatot, így hűtő sem kell. A nép meg sorban áll a finom falatokért! A mellette lévő standon halféléket árultak, hungarocell dobozból...

A Bird Garden közvetlenül a Virágpiac szomszédságában található. Ez az a hely, ahová a kedves öreg helybéli nénik és bácsik sétálni viszik a madaraikat. Halál komolyan :))) A park valóban tele van gazdikkal és kedvenceikkel, kalitkában vagy pórázon. Emellett pedig madárpiacként is működik a hely, lehet kapni mindenféle madárkát és nekik szánt csemegéket, kalitkákat. A parkban tilos a madarakat inzultálni, etetni, de a dohányzást is komolyan büntetik!

(Ezt a bejegyzést kb. negyedik alkalommal próbálom elmenteni, eddig nem sok sikerrel, pedig csudaszép képeket mutatnék...)

A határok feszegetése után a Virágpiac és a Bird Garden irányába indultam tovább. A virágpiacot magát szintén nem találtam meg, csak a Virágpiac utcát. Bár alaposabban utánaolvasva a szakirodalomban, talán nincs is külön piac épület, hanem gyakorlatilag maga az utca, annak egésze a piac. Ily módon akkor jártam a Virágpiacon :)) Azt is írja még a könyv, hogy érdemes reggel kilátogatni, mert olyankor a legszebb, a legszínpompásabb. Tanúsíthatom :)) Rengeteg színes virág, levélnövény, szerencse-bambusz, mini pálma, kaktusz és húsevő virág borítja be a teljes utcát. Ajándékként vettem egy fonott törzsű növényt meg egy mini bonsai-t.

Szóval a Nathan Road mentén elsétáltam a Boundary Streetig (ami elég nagy utcának, biztosan ezért angol a neve), sőt át is haladtam rajta anélkül, hogy feltűnt volna. Pedig az útikönyvem szerint élesen látszik még ma is, hogy egykoron ott húzódott a határ a kapitalista, angolok lakta Hong Kong, és a szocialista Kína között. Igaz később az angolok jelezték igényüket Kína felé a Boundary Streeten túli területekre is, amit 99 éves bérletbe meg is kaptak. Tehát az utcán túl is Hong Kong volt, az Új Területek, ma meg már az egész Kínához tartozik újra, szigetestől, mindenestől.

Azt figyeltem meg, hogy az összes nagyobb útnak angol neve van, és csak az utcák neve kínai. Én például a Man Fuk Street-en lakom (beh’ csodás név, istenem), a Waterloo Road és az Argyle Road környékén. A közeli Sai Yeung Choi, Tung Choi és Fa Yuen Street-eken pedig hangulatos piac üzemel :))

Tegnap visszafelé elhagytam a térképet. Egyszerűen kisodorták a kezemből, de esélyem sem volt lehajolni érte, mert akkor én is a lábak alá kerültem volna :) Sebaj, szereztem egy újat, s ma reggel ezzel felfegyverkezve az Edward hercegről elnevezett városrész felfedezésére indultam.

Mellesleg egy hete vagyok úton és a mostani volt az első olyan éjszaka, amit nyugodtan végigaludtam. Szóval friss vagyok és tettrekész :)) Reggelire szereztem friss croissant, majd az imént utánaküldtem egy Nestlé jégkrémet is: poharas, jégkása-szerű zöld massza. Apple mondja a pénztáros, na persze, mondom én... de talán jobb nem is tudni miből készült...

Most egy parkban ücsörgök, a nyüzsgő város közepén. Ma is rengeteg az ember; fiatalok, öregek vegyesen. És mindenki kiabál, nem tudni miért. Bár az is lehet, hogy náluk ez a természetes társalgási mód és abszolút nincs is semmi bajuk egymással meg a világgal. Rengeteg az autó is, de a buszok is csak úgy jönnek-mennek, minden irányból, percenként, sokszor kettesével. Kíváncsi vagyok mennyi lehet a város hivatalos és valós népessége :))

Cuki sikátor, benézzünk ide? ;)

A profi felhőkarcoló építkezéseknél is bambuszból van az állványzat... ez is a varázslatos Ázsia része:

Innentől kezdődik Prince Edward town, új és modern, legalábbis többé - kevésbé:

A helyi lakosság egy része ért és beszél is angolul, mások az angolul feltett kérdésre szemrebbenés nélkül kínaiul válaszolnak, hosszasan, készségesen. Nem tudják ugyan, hogy mit akarok, én sem, hogy ők miről beszélnek, de azért navigálnak. A végeredmény mégis pozitív: megvan a hőn áhított lejárat!! A helyzet sokkal reménytelibb tehát, mint pár órája, amikor először bújtam a felszínre.

A környék nagyon zsúfolt, mindenhol neon felirat, reklámtábla, bejárat, üzlet, pláza, nyílt utcai piac. És annyi ember, hogy leírni is nehéz! A tömeg szó szerint hömpölyög, sodor magával. Rengeteg még az utcai sütögetős kajaárus, a levegő nehéz az olajban sercegő ételek illatától. A kapható ételek nagy része beazonosíthatatlan, a kiírás csak kínai. Polipkar ropogósra sütve, nyársra tűzve biztosan van. Meg szerintem kutyaburgert is készítenek valahol, mert hirtelen eszméletlen büdös kajaszag csap meg. Most már, ma már tutira nem kóstolok meg semmit az utcán!

Kicsit aludtam, kipihentem az "átcsövezett" éjszaka fáradalmait, majd térképpel a kezemben irány vissza a piros metrómegálló. Ha odatalálok, és vissza is, akkor él a remény, hogy képes leszek végigcsinálni az egészet, egyedül egy ázsiai, NYC méretű és szintű városban :))

Szóval kérem, ez itt Hongkong. Maradtam.  Szereztem egy részletes metró térképet, kinéztem egy szállást, indulás előre!! A reptérről busszal megyek a sárga metróig, el Lantau szigetről, Ma Wan szigetecskén át Kowloon szívébe, Mong Kokba. A metró az otthonihoz képest ámulatba ejtő: a vonalak egymás mellett, fölött, alatt is futnak, mégsem tűnik úgy, hogy beomlás fenyegetné a várost. A szintek között mozgólépcső és lift közlekedik, a metró területére pedig csipogós mágneskártyával lehet belépni, pont mint az irodában, így esély sincs lógni. A vonatok tágasak és tiszták, bár dugig vannak emberrel; a velük való közlekedés pedig első ránézésre olcsónak tűnik: eddig a reptértől a buszért és a két metrószakaszért kb 80 forintnak megfelelő HKD-t fizettem, bár lehet tévedek és volt az 150 forint is! A metrótól a szállodáig taxival utaztam, további 15 dollár értékben. Ennyit az árakról :))

Őszintén szólva talán érdemesebb lenne maradnom... talán olcsóbb is, mint kifizetni egy halom pénzt az új jegyért... amit mondjuk már megrendeltem, de csak reggel kell fizetnem, kp-ben...

Mentőötletként eszembe jutott az olajipari kolléga, a Hongkongban élő Raymond, aki ugyanúgy várólistás volt a kora délutáni járatra Maniláról Hongkongba, mint én. Akivel a várakozási időt kellemes beszélgetéssel ütöttük el, s aki felvetette, hogy akár maradhatnék is...s ha már maradok, akár segíthetne is a programszervezésben, megmutatna ezt-azt...

Végülis van 9 napom holnap reggeltől, a soknál kicsit kevesebb pénzem, kínai vízumom, szállásfoglalásom, meg egy kedves, kellemes és meglehetősen szemrevaló ismeretlen ismerősöm, pont itt. Talán még jó kis kaland is lehetne...

-     -     -     -     -     -     -     -     -     -    

Szöget ütött a fejembe ez a Kína-Hongkong dolog, Raymond alaposan behülyített vele... a szabi adott, a repjegy 20-ára megvan, a pénz így is, úgy is elmegy. Viszont ha maradok, egy csomó mindent meg tudok nézni, amit amúgy is terveztem... és útikönyvem is van... Azért az a 300ezer, amennyibe az új jegy kerül, fényűzés lenne 9 napnyi kínázásra... ha már úgyis elköltöm, lássak is már valami! Úgyis el akartam jutni a csúcsra! ;))) (Peak) Reggelig még megrágom, de asszem’ maradok...

A hatalmas földrengés hírére átgondoltuk a tervet: R-t az üzleti ügyei mindenképp Kínába szólítják, nekem viszont nem muszáj mennem, sőt talán jobb lesz ha inkább hazamegyek...

Szóval most itt „csövezek” a hongkongi repülőtéren és várom a megvilágosodást. A gépem csak holnap reggel 10 órakor indul, de a frissen megrendelt új jegyemet már 7 órakor át kell vennem. Jaa, merthogy a meglévő jegyem perrrsze nem módosítható. Remek. Szóval nem sok értelme lenne erre a pár órára szállodába becsekkolni, kicsekkolni, a költségvetés pedig már így is csillagászati, soha nem volt még ennyire drága hetem...

További sajnálatos történés, hogy a manilai helyzetre való tekintettel (Mert mikor is kellene túszdrámázni, ha nem most!?? A kormányerőknek végre-valahára sikerült kiszabadítania azt a külföldi turistát, aki hónapokkal korábban került az emberrablók karmaiba... a helyzet szült némi fegyveres konfliktust, így a távolabbi szigetek látogatását nem szorgalmazták...) "Cserébe", mintegy kárpótlásul, csináltam pár képet a magasból... hát ennyi jutott nekem a földi paradicsomból... :

Rizsföldek:

Ahol tükiz színű a tenger:

És a hegyvidék, ahol állítólag még mindig élnek kannibál törzsek:

A jeep-ney-vel való utazásnak azon túl, hogy nagyon olcsó, óriási előnye még, hogy a nagyjából rögzített útvonalon nem kell kivárni a szintén csak nagy vonalakban rögzített "hivatalos" megállóhelyet, ha kedvünk tartja, bárhol és bármikor fel-, illetve leszállhatunk róla. Akár az út közepén is :)

A száguldó autók között, az óriási forgalomban mozgóárusok kínálják portékájukat: hűtött üdítőt (amit mellesleg nem tudom honnan szereznek az 50 fokos hőségben, de tényleg hideg!!), száraztészta-szerű rágcsálnivalót, gyümölcsöt, meg tudj'isten mit még, abból a szimpatikus kis vödörből ;))

Amúgy azt mondják, hogy a Fülöp-szigeteken elég magas a gyilkosságok, robbantások, emberrablások száma. Tegnapig fogalmam sem volt erről, bár ha jobban belegondolok, tényleg mindenhol hemzseg az állig felfegyverzett biztonsági őr, rendőr és katona. A szállodánknál még a parkolóba sem engednek be alapos motozás, igazoltatás és autó átvizsgálás nélkül. Az ajtóban aztán újabb őr, kutyával, csomagszimatolás, fémdetektor, szóval nagyon komoly.

És az is elgondolkodtató, hogy bárki, szabadon vásárolhat magának fegyvert. Akár többet is, bármiféle engedély nélkül. Láttam például egy három év körüli kisgyereket, aki egy pisztolyt vonszolt maga után. Nem állítom, hogy igazi volt, sőőt, biztosan csak játszott, de akkor is... csoda ha később majd igazira cseréli a plasztikot?? Kár, mert amúgy nagyon rokonszenves ország...

Szolgálati gépfegyver  - minden esetre - egy manilai cég pihenőjében (a polc tetejét figyeld!!):

Jaa, az imént elfelejtettem megemlíteni valamit :)), egy fontos észrevételt. Nem ez az első eset és komolyan kezdem azt hinni, hogy ez csak nekem feltűnő és furcsa. Szóval, legyen az ember bárhol, étteremben, repülőn vagy üzleti ebéden, vacsorán, férfiak és nők vegyesen, fennakadás nélkül böfögnek. Mintha ez teljesen normális része lenne a mindennapi életnek. Amúgy Amerikában is hasonló tapasztalatokra tettem szert, akkor is fennakadtam rajta, neveletlen, bunkó dolognak tartottam. Aztán az is lehet, hogy böfögni és egyéb emésztéssel összefüggő hangokat társaságban hallattni csak abban a kultúrkörben nem divat, sőt egyenesen udvariatlan, kínos, ahol én szocializálódtam. Majd folytatom a megfigyelést, itt és otthon is, a végeredményről pedig könyvet írok :))))

És azt hiszem, szentelek egy külön fejezetet az ázsiai evőeszköz-használatnak is, ugyanis a késsel-villával történő étkezés úgy zajlik, hogy a késsel lenyomják az ételt a tányér aljára, a villát beledöfik a másik félbe, majd így igyekeznek kiszakítani egy darabot. Semmi vágás, könnyed villafogás. Tépés van, meg marcangolás. Vajon ha nem látnám őket enni, akkor nem is használnák az evőeszközöket?? ;))

Ebéd után gyárlátogatásra indultunk. Ezek után hálát adok a sorsnak, meg az égieknek, amiért kellemes, légkondicionált irodában van jól fizető, papírtologató állásom. A tevékenység több részből tevődik össze, nem is ez a fontos, vagy az alkalmazott technológia, sokkal inkább a tény, hogy vannak olyan emberek a földön, akiknek az a munkájuk, hogy a gyártás után visszamaradó akril csíkokat apróbb darabokra tördeljék és bezsákolják, mindezt persze teljesen manuálisan, kézi erővel, nagyjából 40 fokban. Ám a  tárlatvezetésnek köszönhetően részletesen megismerkedhettem az ázsiai petrokémiai iparral, az akril lapok gyártási folyamatával, láttam tartálykocsit discharge-olni, chemical plantot működés közben, mert van itt kérem minden, production, trading, scheduling, sales accounting, contract administration, volumetric accounting, engineering, meg amit csak akarsz, inspection, TQM, logisztika, megminden. Meg legalább 4 hatalmas gépfegyver csak az irodában, mert hát safety first :))))

Barátságos légkör és környezet, az év munkahelye ;))

Végül szereztem képeslapot, egyet hazaküldtem, anyáéknak, egyet az irodába. Sok kicsi filippínó gyerek sivít és mosolyog egy motoros riksa-szerű járművön. Tipikus. Ez az ország is híres (lehet) a szélsőségeiről...

Nem megy az írás sem...fáradt vagyok, de ha lefekszem aludni, akkor éjjel megint szenvedés lesz.... ez aztán a dilemma.... a vesztemet érzem :(( Jaa, és nagyon fáj a hasam, görcsöl, pedig nem is ettem semmit... vagy talán ezért... vagy nem tudom...

-     -     -     -     -     -     -     -     -     -    

Gyors fejszámolás, hogy hol vagyok, mennyi ideje és miért. Hétfőn délután érkeztem, majd kedden Manilára. Kedd éjjel, szerda éjjel, most meg csütörtök van. Megint fáj a gyomrom, vagy inkább továbbra is. Pedig ma reggel csak egy pirítóst ettem. Talán a narancslé lehet a bűnös, a repülőn is azt kértem, azóta, szinte megállás nélkül görcsöl a gyomrom.

Újra kajaidő, a manilai kapcsolat irodájában tálaltak fel valami ínycsiklandó, vietnámi kenőcs illatú kaját. Igaz, hozzám senki sem szól, leszámítva a tulajdonos lánytestvérét. Kicsit kínosan érzem magam... és éhes sem vagyok...

-     -     -     -     -     -     -     -     -     - 

Kicsit oldódott a hangulat, s mindent megkóstoltam, kivéve valami halas egytálételt, meg a mustár leveléből készült, aprított-főtt valamit. Volt sima vízben főtt, sótlan rizs, az az igazi ragacsos, amit rendesen lehet akár pálcikázni is. Volt tofu-ragu zöldségekkel összefőzve, de csak a sárgarépát ismertem fel. Ennek ellenére finom volt. A menü részét képezte továbbá az ecetes párolt zöldbab, illetve a filippínó konyha képviseletében egy csirkés-burgonyás-sárgarépás egytálétel. Összességében ehető, sőt teljesen jó, de nem tudnék tartósan ezen élni. A főételek után mangót kaptunk. ez egy teljesen új ízélmény, még sosem kóstoltam az igazi gyümölcsöt, amit a nap érlelt édesre. Mert az üdítők némelyikén feltüntetik, hogy nyomokban mangót is tartalmaz, de az valami egészen más :)) Nos, ez finom volt, kissé barackra hasonlított az íze, de ezt megvitatni nem volt mód, mert itt viszont barack nincs. Ez a világ végső egyensúlya, nekünk mangó nincs, nekik barack, csak hogy valami okosat és maradandót is mondjak :))

Sarki zöldséges:

Kihagyhatatlan akció: fizess egyet, vigyél egyet... és amúgy lakás is van kiadó :) hirdetés és marketing magas fokon

Tér és időkontinuum (asszem' így írják) teljesen összemosódott. Az átvirrasztott éjszaka után hajnalban álmosan keltem. Reggeli után R tárgyalni ment, én vásárolni indultam. Egy filippínó plázában ülök, olyan, mint a Duna Plaza, vagy a Westend. Csak az arcok mások. Tiszteletteljes Morning m’am!-ok mindenfelől és mosoly. Megjött a vevő, a pénzeszsák. Rado órát néztem R-nek, olyat szeretne, de az ára itt is épp oly csillagászati, mint Svájcban. Csak azt nem tudom, hogy az itt élőknek miből futja erre?

Azt hiszem gyereknap lehet, vagy valami ilyesmi banzáj, óriási a hangzavar, rengeteg a gyerek és nyüzsögnek ezerrel. Alapvetően nagyon sokan vannak, nem csak a gyerekek, pedig hétköznap van, munkaidő, itteni idő szerint 11 óra. Jaa, és sok a légy is, itt köröznek körülöttem, valahogy nem illenek ide, ebbe a plázás környezetbe.

Képeslapot szeretnék venni és küldeni haza, de úgy tűnik erre itt nem túl nagy az igény, sehol semmi. Igazából unatkozom, nagyon, nem nekem való ez a nagyvárosi bezártság, program nélkül, társ nélkül. Odakinn tombol a hőség, kimenni és céltalanul bóklászni sincs kedvem, de plázázni sem. Találni kellene valami elfoglaltságot sürgősen, különben bekattanok!! Nemááááá, kezd kifogyni a tollam....

Tegnap beszéltem anyuval, meg írtam neki egy pár szavas sms-t, miszerint minden happy, tutira jól fognak alakulni a dolgok és csodásnak ígérkezik a nyaralás. A csajoknak is kellene pár mondat, de bizonytalan vagyok, ami a megfogalmazást illeti. Jól érzem magam, csak... Tudom, őrülten hangzik, de kicsit össze vagyok zavarodva. Az a mód, ahogy errefelé keleten viszonyulnak az emberhez, történetesen a nőhöz, aki fehér is ráadásul, teljesen szokatlan.

Először is, mindennemű összetartozás-kifejezéstől tartózkodnak és tartózkodni illik: a  nyilvánvalóan összetartozó párok sem fogják meg egymás kezét, távolságot tartanak, sokszor egymás mögött, egy puszi maga volna a szentségtörés, még az amúgy keresztény Filippínóföldön is.

Másrészről meg kedvesek velem, bókolnak, hízelkednek, ez kétségtelenül a fehérségemnek szól. (Csak azt nem tudom, ilyenkor hol vannak a gátlások??) Még ha mellettem is áll R, akkor is méregetnek, legelnek rajtam, ki-ki habitusának megfelelően. A kialakuló vélemény is szemlátomást vegyes: van benne csodálattal vegyített kikezdeni akarás, de irigység is. Nameg rosszallás: hogy mit keresek itt, szemmel láthatóan nem szokványos turistaként, az egész szokatlan és felkavaró lényemmel?? Igazából nincs kihez szólnom, ezért is telik ilyen rohamosan a jegyzetfüzetem...

Az ázsiai taxisok amúgy külön ódát érdemelnének, legalábbis eddigi tapasztalataim alapján!! Konkrétan nem érdekli hova mennél, csak elindul valamerre, s bár állítólag tökéletesen ismeri a kérdéses helyet, félúton mégis megtorpan, visszakérdez, hogy akkor hová is? Ezúttal talán már fel is fogja, megfordul és egy teljesen másik irányban folytatja a fuvart. Végül megáll, taxióra hiányában (van, csak nem kapcsolja be) mond egy összeget, ami persze őrülten magas. Erre huzavona indul, némi veszekedés, kiabálás, végül az ember fizet, nagyjából az eredeti összeg negyedét. A taxis persze morog, vélhetően szid a maga nyelvén, bár kétségtelenül így is jól jár.

És akkor arról még nem is beszéltem, hogy Hong Kongba érkezvén a taxisok szabályosan elraboltak, megfenyegettek érthetetlen kínai nyelven, majd jól átvertek - a szokásos összeg 10-szeresét fizettem ki, s még örültem is, hogy ennyivel megúsztam, s mehettem szabadon utamra...

Alvás, pipa. A szervezetem félőrült állapotban van és ez a délutáni, max 3 órás alvás is csak tovább fokozta a felkavarodottság-érzetet. Most, mikor ezt írom, Manilán hajnali 1-2 óra van, otthon meg délután, este 7. Nagyjából. Pár órája már biztosan álmatlanul forgolódok az ágyban. R alszik, neki megy. A gyomrom délután jobban volt, így jutalomból kapott egy kis echte fülöp-szigeteki indiai kaját: sajtféleséget tandoori módon sütve, naant, tzatziki-féle joghurtos-uborkás mártogatóst meg turbó-ananászlevet.

Hazafelé sétáltunk egyet a városban - furcsa egy forgatag. Egyrészről magas, városias épületek, olyan boltok, mint bárhol máshol (Marks&Spencer, Wendy’s, profi telefonos meg elektronikai kütyüs bolt, tele csúcstechnológiával), hozzá spanyolos beütésű, de ugyanennyire keleties kinézetű, sziesztázó emberek, meg vidéki búcsú hangulat. Egyszerre van pörgés meg belassultság.

Egyrészt az utcákon hömpölyög a tömeg: gyalog, biciklivel, motoron, autóval. A buszok a legjobbak, meg a dzsipek, vagy jeep-ney, ahogy itt hívják ezeket az átalakított szerkezeteket. Ami a szín- és megjelenési formájukat illeti, a "Jézus-pop" a legtalálóbb kifejezés: csiricsáré színek, lámpák, matricák na és a feliratok: In God we trust illetve How is my driving? Call or flttrtb (vagy valami hasonló, a lényeg, hogy keresd a főnökömet)  És frankón ott a telefonszám, panaszolj be, de hagyj menni. Őrület! :))) Mindenki megy amerre lát, egymásra húzzák a kormányt és dudálnak, dudálnak, szinte folyamatosan.

Másrészről viszont folyamatos szieszta hangulat van. Valami rendőrféle, egyenruhás alak zavartalanul ücsörög egy lépcsőn, és elmélyülten piszkálja a lábujjkörmét... Segítséget kérünk tőle, útbaigazítást és taxit, erre kissé morogva eltűnik a sarkon. Szerintem felszívódott, keresett egy csendesebb zugot, ahol nem háborgatják holmi turisták. R szerint persze taxit keríteni indult... jaa. Mi mindenesetre leintjük az első arra járót és már megyünk is tovább.

A filippínó kapcsolat (már rajta ragad ez a név, egyébként Charlie-nak hívják a kis fajdkakast, na persze, persze.... :) ) elénk érkezik. R bemutat neki, de a pasi semmit sem szól, visszahúzom hát a felé nyújtott jobbomat. Ám legyen. A beszélgetésből arra következtetek, hogy legalábbis félig kínai származású, nem tiszta filippínó. Gondoltam... Leparkolás a hotel előtt, R lead a recepción, és már rohan is tárgyalni.

Mondanám, hogy egy jó kis zuhany mindig új erőt ad, de még nem érzem a hatását. Ellenben álmos vagyok. Szóval kis alvás, délután pedig városnézés R-rel.

Meglehetősen jóvágású filippínó határőrünk az angol szavakkal és a számítógépes technika ördögével küzd egy szocreál épületben. Valami nem OK, de nem derül ki. Telefonos segítség, fejrázás, de legalább nem rosszindulatú. Rezignáltan támasztom a korlátot, a hőség valósággal rátelepszik az emberre. Végül mégis pecsét kerül a paksusra, szerintem kizárólag azért, mert csak rövid ideig akarunk maradni. R ideges, sietni kellene, már várják, de hahóóó, hol a whisky, amit R  apjának cipeltem végig a fél világon? Pont Filippínóföldön, maga R veszítené el?? Nem, nem lehetséges. Épületbe be, repülős irodába be, balra el, csomagokkal megrakottan, de végül szerencsével megkoronázódva. Csendben mosolygok, jobbat nem tudok, rosszabbat meg nem akarok tenni. A jóképű határőr dolgunk végeztével még mosolyog egyet, s egy halk Lávju-t is megereszt irányomba, persze csak úgy, hogy R ne hallja. És még mindig mosolyog, huncutul, a piros hajú, elcsigázott fehér nőre. Tetszik ez az ország ;)))

Borzalmas repülőút, a landolás meg maga a rémálom. A gép komoly nehézségek árán földet ér, de lassulni nem nagyon akar. Megállunk vajh’, vagy a repülőtér épületébe csapódunk?? Tapsvihar. Ezúttal nem a pilótának szól, sokkal inkább a védőszenteknek, amiért túléltük. S íme, megérkeztünk az ígéret földjére, a földi paradicsomba. Legalábbis remélem ;))

4 turbinás, emeletes Boeing, jó nagy gép, előreláthatólag kellemes, de legalábbis jól viselhető lesz a fel- és leszállás. Aha. Indulás előtt jó sokat tökölünk, talán hiányzik valaki? Vagy a géppel van valami baj??... Álmos vagyok...

Arra eszmélek, hogy a gyomrom az ajkaimhoz préselődik. Épp felszállunk. Valamelyik szendvics, amit tegnap délután vagy ma hajnalban ettem, érzékelteti áldásos hatását: iszonyatosan fáj a hasam. ”Biztos csak éhes vagy, edd meg amit most hoznak!” – tanácsolja R. Tojásrántottás, sonkás szendvics reggelire, egy a Fülöp-szigetekre tartó gépen... naa, mi ugrik be rögtön?? Hát perrrsze, hogy az útifilm az embriós filippínó tojással... A gyomrom lelkesen éljenez. A narancslébe épp csak belekortyolok, visszateszem a tálcára, majd a következő pillanatban az egész a nadrágomon landol. R segíteni akart :)) De rögtön röhögök is magamban, mert meglátom a stewardess arcára fagyó mosolyt és leesik, hogy mindez azért, mert R nyilvánosan matat a combomon a papírtörlővel... Ázsia...

"Each journey has its own story. A story about great adventures, experiences, toughness and happiness. About dramas, feelings, learnings. And of course, about love. But you know what? You have to see the world in order to realize who you are..."

A fenti gondolatot most tanultam. Nem csak hallottam Valakitől, de meg is tanultam. Ezt az új blogot pedig az utazásaimnak nyitottam. Remélem a sors kegyes és lesz miről beszámolni. A korábbiak természetesen már nem kerülnek bele, az elkövetkezőket viszont e helyt szeretném örökül hagyni.

Az ötletet egy aktuális, valós helyzet adta: egy új, ismeretlen térség felfedzése során úgy alakult, hogy magamra maradtam. Csak én és a gondolataim. És mert nem volt már kivel megosztani őket, írni kezdtem, hogy az akkor született érzések és gondolatok ne múljanak el nyomtalanul. A tollba folytott élmények pedig, itt és most, új életre kelnek. Ha van kedved, tarts velem, hiszen a világot látni kell...